Demo Day
2017. november 2.

A projektidőszakot a Demo day osztja ketté, amely előtt be kell fejeződnie az ötletelési szakasznak, és amely után már a megoldási irány kidolgozása következik. Ezért a Demo dayre a projektcsapatoknak az ötletelési fázisból ki kell választaniuk a 2-3 legjobb ötletet, és megjeleníteniük a demoval, hogy előadhassák a többi résztvevőnek, és visszajelzést gyűjtsenek. Ezután az első körös validáció után kell kiválasztaniuk azt az ötletet, amit aztán részletében kidolgoznak és validálnak a célközönséggel.
A 2017 őszi projektidőszakban a Demo day november 2-án került megrendezésre, és 16 hallgató vett részt rajta. A demo-k igen informatívra és színvonalasra sikerültek. Volt köztük a képen látható játszótéri játék makettje, de komplex folyamatábra is egy absztraktabb ötletről.