Kick-off
2017.szeptember 27.

A diákok toborzását, az Open Day-t és a kiválasztás folyamatát lezáró esemény a Kick Off, mely egyben a Demola programban majdani csapatok megalakulását segítő mérföldkő. A Kick Off keretében a diákok megismerkednek egymással, a Demola Budapest innovációs labor rezidens startup-jaival, a facilitátorokkal és a teljes féléves folyamattal részleteiben. Célunk az, hogy a diákokban kialakuljon a közösséghez való tartozás érzése, illetve segítsük őket annak eldöntésében hogy mely projekt csapatához csatlakoznak végül és mindenki tisztában legyen azzal hogy milyen programok, kötelező elemek várnak rájuk a félév során. Az őszi félévben a Kick off szeptember 27-én került megrendezésre a délutáni órákban. A két óra során a diákok először ún. “lehetetlen feladatokat” oldottak meg, melyek segítették a kezdeti távolságtartás, zavar, ismeretlen helyzetből fakadó stressz feloldását, a csapatban gondolkodást, általános komfortérzet növelését, jókedvet és ellazulást. A játékot követően kihirdetére kerültek az előzetesen a facilitátorok által kialakított csapatok. A diákoknak ekkor van lehetőségük “körbe nézni” a csapatok között és eldönteni hogy a saját csapatukhoz csatlakoznak vagy egy másikhoz szeretnének. Eztuán a feladatok már a kisebb csapatok közötti kohéziót, csapatszellemetet hivatottak kialakítani. Az esemény végére 25 diák 8 projektcsapatot alkotott és kezdték meg a közös munkát.